Az úgy volt...

In medias res. Sokakhoz hasonlóan én is a lapozgatós könyvekkel kezdtem, bár valamiért ez megszakadt a Gyíkkirály szigeténél. Nem tudom, mi terelte el a figyelmemet. Az Országút harcosa és a Gyíkkirály vitték a pálmát, ez egy kicsit azóta is megmaradt. Néhány évvel később az újdonságokra ügyesebben lecsapó unokatestvérem vette észre a Computer Mániában Tihor Miklós AD&D rovatát és megemlítette, hogy milyen érdekes játék lehet. Furcsa, de tök újdonságként hatott, eszembe se jutottak, az amúgy szeretett lapozgatós könyvek (mondjuk neki se, meg az öccsének se... talán a chemtrail miatt lehetett, Tokajban akkoriban még a klasszik Kamov helikopterrel permetezték a hegyoldalon a szőlőt, szóval sokszor láttuk őket egészen testközelből... na de félre a blődséget). Akkortájt nagyon odavoltam a Szakasz című filmért és a belőle készült C64-es játékért, úgyhogy pár hónappal később leültettem egy másik unokatestvéremet és egy jóbarátomat, hogy na akkor mi most kipróbáljuk a szerepjáték nevű csodaszert, mert az jó lesz. Engedelmesen le is ültek, mert jó szívűek lévén megértőek a bolondok hóbortjai iránt. Nagy vehemenciával bele is kezdtünk, de valami újabb titkos összeesküvésből keletkezett újabb észbeli áramszünet hatására nem jutott eszembe, hogy egy dobókockát elő kéne kaparni valahonnan, az izgalom megteremtéséhez. Ennek hiányában sajnos érdektelenségbe fulladt az első játék, és újabb évekre feledésbe merült az egész sztori. Aztán a ʼ94-es szakközepes osztálykirándulásra egy-két osztálytársam elhozta az akkor még friss Középfölde Szerepjátékot és a MAGUS-t. Érdekes módon akkor se jutottak eszembe se a lapozgatós könyvek, se a Computer Mánia cikkek, se a Vietnámos mesélésem, megint egy vadiúj dolognak tűnt fel. (Mondjuk később később olyan is történt velem, hogy egy lánybarátunk egy pasijával négyszer talalkoztam, és mind a négyszer bemutatkoztam neki... a negyedik alkalom már nagyon ciki volt.) Sőt! Fura módon ez alkalommal nem is hozott lázba a dolog, félközömbösen lapozgattam át őket, mert akkor én már “nagyfiú” voltam, akinek világot rengető szerelmi problémai vannak és különben is a Fekete Lyukba jár koncertekre tízlyukú bakancsban, szóval én is afféle gyerekhobbit láttam akkor benne. Aztán egy hónappal később beadtam a derekamat és elmentem egy játékra, ahol egy Sir Kraftwerk (hmm...) nevű lovag kasztú karakterem volt. Na és ott szakadt át a gát, lassanként eszembe jutottak a korábbi élmények és akkor egy ideig kissé bele is buzulódtam a hobbiba. Aztán persze valamelyest normalizálódott a mánia, de tény, hogy többet bíbelődtem vele, mint amennyit rendesen foglalkoztam volna vele, például sokat járt rajta az eszem, de sokszor inkább a játékok farigcsálgatására és pepecselgetéssel ment el az idő ahelyett, hogy kalandot írtam volna és játékot szerveztem volna. Nem a ráfordított időt sajnálom, hanem a módját. Az első két saját birtoklású szerepjáték könyvem a Star Wars D6 és az Armageddon 2092 lett. Na mindegy, szóval életemben először egy vietnámi háborús kalandot játszottam, pontosabban meséltem kocka nélkül. :)